- Mikor elkezdtem festeni, nem voltak nagy céljaim, álmaim mint pl. New Yorkban kiállítani 50000 ember előtt. Én csak évről évre egy picivel jobb és több szerettem volna lenni. Először elkezdtem tanulni a Mesteremnél, aztán pár év múlva megcsináltam a weboldalt majd elkezdtem először kisebb pályázatokra menni illetve elfogadni lehetőségeket, majd amikor kezdtek kisebb sikereim lenni, próbálkozni kezdtem nagyobb falatokkal.
- Egy ilyen nagy falat volt ez amerikai pályázat amit a World Wide Art-ot és Artavita-t üzemeltető cég hirdetett meg. A cég profilja a művészeti könyvek kiadása, kiállítások létrehozása, nagy expon való részvétel és online galériaként is működik. A pályázat díja, hogy egyetlen személyt kiválasztanak akit ingyen képviselnek a 2024-es New York Art Expon.
- A pályázat díja minimális volt így úgy voltam, hogy az esélytelenek nyugalmával… beadom én is.
- A döbbenet akkor ért amikor pár napja kaptam egy mailt tőlük: „Kedves Ruth! Örömmel értesítlek, hogy a legutóbbi Artavita-pályázat győztese lettél „Barátságok, „Politika” és „Elveszett Éden” festményeiddel. A verseny elbírálása nehéz volt, mivel nagyon sok figyelemre méltó alkotás érkezett. A 641 művész által benevezett összesen 1739 alkotásból 125 művészt választottunk be a döntőbe. Nyertesként Te vagy jogosult 2024. április 4-7-ig részvételi díj nélkül kiállítani ezt a három alkotást az Artexpo New York-i pavilonjában. …”
- Őszintén megmondom, hogy sírtam. Eszembe jutott Mesterem, Gasztonyi Kálmán mondata az utolsó önálló kiállításomon: „Ruth, ezekkel a festményekkel mint pl. a „Barátságok” és „Politika” bármelyik New York-i galériában megállnád a helyed”. És igaza lett! Ő már látta akkor azt amit én csak kedves szavaknak fogtam fel. Köszönöm, Mesterem!
- (Zárójelben megjegyezném, hogy az idén kerestek meg galériák ezzel a lehetőséggel, így tudom, hogy ennek az ára kb 2.500.000- 3.000.000 lett volna 3 képpel (és ez csak a stand ára).)
- Így gondolom már értitek, hogy ez mekkora áldás, megtiszteltetés számomra… Nagyon hálás vagyok! Ezt az örömöt pedig legszívesebben világgá kiáltanám.